Anyanapra

2021.05.01

"Engem a tenyerén hordoz az Isten"

Nagymamásságok

Nem is kérdés, hogy ide el kell jutni, és az út rögös.  Nem lesz az ember lánya csak úgy nagymama! A sok vízzel a Dunán bizony lefolynak az évek, rengeteg öröm, örömnek hitt valami, rengeteg bánat, aggodalom, és büszkeség... Könnyek.

Nagymamának lenni nem érdem, hanem kegyelem. Az Élettől, ha hiszed, Istentől, s ha nem hiszed, akkor is. Nagymamaként szabad vagyok! Igaz, kicsit elfáradtam a múlt 30 évhez képest. Már nem bírok annyit. De a kicsi unokáim este mennek haza, és én bedőlhetek arccal az ágyba. Biztos, hogy senki sem jön éjjel: "nagyiii! Bepisiltem!"

Én olyan más nagyi vagyok. Igaz, és meglehet, hogy kevesebbet furikázom velük látnivalók után, s ajándékokat sem veszek valami sűrűn. Mivel nekem nem igazán fontos, hogy valami ócskaságot adjak, aminek aztán senki sem örül az első öt perc után.  (Talán nem is baj.) Na most a sütimet is hol meg lehet enni, hol csak a kutya mondhatja el, hogy ehető. De mégis: van itt nálam valami, ami egyedivé és fontossá tudja tenni a közösen töltött időket. A nagyobbak is még olyan kicsik, hogy még tudunk varázsolni. Ez a legimádottabb mágikus korszakuk. S amikor velük vagyok, kicsit én is elhiszem, hogy a szüleim sírjára szórt varázspor majd feltámasztja őket.

Varázsolni is ebben az életidőben a legjobb. Már készülünk lélekben a nagy dum-dum vaddisznóbőr dob közös elkészítésére. Tanulunk várni a kellő alkalomra, a legjobb pillanatra, amikor érdemes nekifogni. Az ősiségből átemelni igyekszem a késleltetés művészetét. A várakozást, a lesben állást. Átélni, hogy sok dolog nem érhető el most, csak később, de lehet, hogy soha... És azt, hogy nincs mindenre megoldás a kezünkben. Miközben mi sírunk, a Rendbe tökéletesen beleillik, ha rajtaveszünk.

Van két nagyon jó játékunk: a tűz és a víz. Egész napra elfoglaltságot adó, csodás elemek! Minden héten rakunk egy kis tüzet, és minden héten összevizezzük magunkat tetőtől talpig.

Az unokáim nagy hatással vannak rám! Mind a négyen. De a történetem főhőse most a két legnagyobb. Barnus és Gergő. Az élet nagyon nehéz, de nagyon szép is, és szeretném, ha az én szemüvegemen keresztül is láthatnák... Mindannyian. A leszárnazottaim. Ezért nagymamásságomban hajlandó vagyok megtenni valamit, nem tenni valamit, vagy félre állni, hogy ők tovább mehessenek. Ezt még nehéz, fojtogató így leírni. De erősítem magam, hogy ez bizony így van rendben és kész.

Van egy nagyon bölcs asszony, (az osztálytársnőm volt gimiben), aki kint él a családjával Svédországban, és ő mondta, amikor ránk tört ez a nyavalya, hogy ő nem idegesíti magát. Megteszi, ami tőle telik, de Isten dönt. Ha kell, elmegy, ha kell marad. Mindenképpen hálás, hogy itt lehetett és tapasztalhatott. És szemrebbenés nélkül éli tovább a nem kispályás életét. Azt hiszem, így érdemes csak... Példaképem.

Még csak mostanában van, hogy kint lehet lenni a kertben. A kicsi Gergőm nagyon érdeklődött azok után a kövek után, hogy mire való, így mesélni kezdtem. Közben raktunk egy kicsi tüzet, és beledugtunk két követ a kicsi tűzbe. A gunyhóra feldobtuk a nagy takarót. Csak úgy félig-meddig borította. Na, aztán leégett a tűz, és akkor a két meleg követ beraktuk a vasvellával a többi hideg tetejére, s akkor bekucorodtunk a pokróc alá. Megérintettük a Kőnagyapákat. Hát nem voltak éppen hűvösek! Szóval meleg fogadtatásban volt részünk. Rájuk szórtunk egy kevés finom gyökeret, fa reszeléket, és nagyon finom illat lett. S akkor mondtam, hogy most akkor énekelünk.

Énekeltem nekik mindenfélét. De gondoltam, hogy a medveanyás dal most olyan jó lenne. Persze kérdezték, hogy miért a medve anya, és hogy milyen az a medve anya... Mondtam, hogy milyen erős, hatalmas, és hogy minden áron megvédi a bocsait. Ősi szellem megtestesítője, akihez kegyelemért, erőért imádkoznak az indiánok.

  • Akkor az a medveanya olyan, mint te nagyi - mondta Barnus ragyogó szemekkel.

Én csak ültem ott megigézve. Egy csillagszemű gyermek, aki az unokám, engem medve anyának lát, aki minden áron megvédi őket - akár az élete árán is. Ez nagyon megtisztelő. Elhessentem magamtól a jól bevált öngyalázó manót: "hol is vagy te ehhez, aranyom?"

A nagymamák élete egyszerű. Például könnyedén összeütök valamit ebédre, és finom is, előtte bevásárolok, és két gyereket vonszolok magam után a polcok között. Mivel én a nagyi vagyok, kénytelen vagyok néhány finom fahéjas csigát is magunkkal sodorni a polcról. Hiába, nincs mit tenni, ez hozzá tartozik! Az ebéd megvár. És akkor építünk tégla hauszt, amivel hétről hétre lehet játszani. Ebéd később következik. 

Mindezzel együtt teljes az életem, mindazzal együtt, ahogyan a múltam a jelenem része, és emiatt is, most és mindörökké vagyok a medveanya, aki teljesen képes odaadni magát a bocsaiért. Egyre inkább érzem, ahogy növekszik a bundám. S a képesség, hogy zsigerből tudjak különbséget tenni: mi a jó, mi a rossz. Medvesanyának ez nagyon jól megy! 

Köszönöm, mindent köszönök!

2021. május 2. Anyák napja ---Breaking news----

És akkor kopognak, kinyílik az ajtó, és bedől rajta egy ármádia gyermek. Kicsik, nagyok. Ide nincsenek szavak. A kert teli lett élettel. Mondtam már, hogy köszönöm? 

És még van a dal. Fábri Adri énekel benne. Ezt dúdolom két napja. Hozzám szól, és mostani rólam. Örömömet ezzel a dallal szeretném megosztani veletek! Fogadjátok be!