Az élet zarándoklat

2019.05.22

Néhány nap, és egy kerek éve, hogy elindultunk, 24 lelkes ember, neki a hegyeknek, völgyeknek, síkságoknak, domboknak. Ma emlékezem...

Láss engem, ahogy viszek egy nagy, sárnehéz hátizsákot - valahol a Börzsöny és a Cserhát között, éppen aszfalton battyogva, a zarándoklat következő állomása felé. Azt kívánom magamnak, hogy bárcsak tűnne el a teher a hátamról! Tudjátok, mint a mesében... És valóban lejátszottam a fejemben néhány megoldási lehetőséget. Ezek közül, amikre emlékszem...

-ha ott hagyom a zsákom, igaz átmenetileg teher nélkül mehetek tovább... De hamarosan szükségem lenne egy zoknira, pólóra, a fogkefémre. Igaz, kérhetek másoktól, ha van feleslegük, de jön egy kiadós eső, és máris senkinek sincs felesleges holmija...

-megkérhetek másokat, hogy cipeljék a zsákomat. És lehet, hogy akad mindig valaki, aki ezt vállalja. Ekkor szegényebb leszek a tapasztalással, hogy én is képes vagyok rá.

-ott hagyom az egészet, kicsapom a villogót, és hazavágtatok.

És akkor, egyszer csak... Egyszer csak utolér Feri. - Nem jól van a hátadon az a zsák, gyere, segítek megigazítani. Azzal néhány jól irányzott mozdulattal megrángatja azt a temérdek kötőféket a zsákomon. Érzem, ahogy a rakomány rásimul a hátamra, és... megszűnik lenni. Ugyanaz a zsák, ugyanaz a teher, de nem ugyanaz a nehéz érzés.

Ha terhed van, kereszted van, Te mi tehetsz? 

Hogyan könnyítettél magadon eddig? És meg voltál-e elégedve az eredménnyel?

Feldolgoztad-e már döntéseid eredményét: a nyereséget és a veszteséget?

Mersz-e elfogadni segítséget? - kérdezi tőlem a Belső Hang...

Tőled megkérdezte már?

A fotó az utolsó utáni napon készült, amikor már voltak belső válaszaim....

Karabaksa zarándoklat - 2018.