Egy petíció margójára

2019.04.29

A petícióról... ( Fogod tudni, melyikről van szó)

Először nagyon berágtam... "Na, megint valaki rángatja a média kezét"- hőbörögtem Kertész Ágnes ügye felett... Mintha csak hályog ült volna a szememre, hogy az a sok betű össze ne álljon már valahogy... Vajon miért is?

Az én kezemet nem rángatja senki!
Az én kezemet nem rángatja senki!

Mert megkísért a múlt...

Én is blogoltam arról korábban, hogy milyen nevetséges a szociális védőháló, ha bántalmazzák a gyermeket otthon, hogyan nem történik az égegyadta világon semmi, ha az ember kinyitja a száját... És el kezdtem emlékezni a sok-sok könnyre és kétségbeesésre, ami körülvett, belém égett.... Amikor különélő anyaként azt kellett hallanom a már nem kicsi fiamtól, hogy mi is folyik otthon... A testvére, a lányom pedig hallgatott.

Számára ez tűnt a legjobb "megoldásnak". Mindig azt hajtogatta, hogy nincs remény, úgy sem csinál senki semmit." - Igaza volt? - Igen! Mi mindannyian tudjuk, hogy egy ilyen destruáló környezetből az egyetlen kiút az ajtón át van. Aztán, vagy nyertél, vagy nem. De legalább megpróbálod... Nem számíthatsz szinte senkire...

Feszített a szó, és akkor, egy napon kitálaltam. Nem érdekelt, hogy a célszemély releváns-e, vagy sem, alkalmas-e neki, vagy sem, csak írtam és írtam, és megírtam a fejlesztő tanárnak, hogy a gyerekem mitől olyan szorongó, félénk, zavart... Ráborítottam a bilit. Diplomatikus semmi volt a válasz.

- Gyermekjólléti szolgálat - bili kiborítás II. A kedves, türelmes gondozónő elküldött a rabok faszára, hogy járjak utána, milyen jogai vannak egy 14. évet betöltött kiskorúnak a lakhatása megválasztását illetően... Mert akkoriban téma volt, hogy a fiam is megkeresi azt a bizonyos kijáratot. 

Szóval, elkeserítő volt! Csak ennyi? Én járjak utána? De azt sem tudta megmondani pontosan, hogy hová menjek... Ez védelem? Ez jóllét? Ez szolgálat? :(

A gyerekek tudják...

Mindkét gyermekem a maga bőrén érezte, és tudta, hogy mindazok a történetek, amivel éveken keresztül traktálták őket az én bűnösségemet illetően, - apa és a nagymama - szemenszedett kitalációk - köznéven: hazugságok! Nem, nem voltam szeplőtelen! És tudom is, hogy mivel ártottam. Még ma is csodálkozom azon, hogy ezek a valós ártásaim nekik hogy nincsenek meg? Teljesen feleslegesen kreáltak hamis állításokat, történeteket rólam. Ma már csak legyintünk ezekre. A gyerekek és én. És próbálok valamit kezdeni a valós vétkeimmel. Azóta is...

Mi győzött meg?

Ma vettem a fáradságot, és utána olvastam még egyszer ennek a tragikus történetnek. Elolvastam a petíciót, és alá is írtam. Az győzött meg, hogy a petíció aláírói közül sokan írták oda megjegyzésként, hogy személyesen ismerik, és tűzbe tennék Ágnesért a kezüket. Mert én már nem tudok hinni a médiának... sem. :(

"Te kinek hiszel? A Másiknak, vagy a saját szemednek?"

Magunkra gondolok, a múltunkra, amikor nem volt erőm azt mondani neki, hogy "eddig, és nem tovább!" Mégpedig idejében! Amikor a másiknak hittem, és nem a saját szememnek. Amikor újra és újra valami alaptalan csodára vártam, hogy majd holnaptól másképp lesz. És ha meg is ígérte, az olyan volt, mint a zacskós tej: két nap alatt összement, és lement az összes ígéret a lefolyón - :(

Én nem kérem, hogy írd alá, és nem is érdekel, hogy aláírod-e. A petíciót bárhol megtalálod a neten, ha keresed. És ennek egyik oka, hogy nem hiszek abban már, hogy bárki is komolyan veszi a nagy sóhivatalban... Majd lesz "nagyban" is diplomatikus semmi-válasz. Bár történjen csoda, és hallja meg valaki, és tegye meg!

Én aláírtam, mondom, de nem látom a heppit a végén. Ha Ágnes kijön, attól még az apa nem megy be a helyére - és lesz-e alap arra, hogy felelősségre vonják, meg kivonják őt a forgalomból? És a többi nevesincs zsarnok is tovább fog garázdálkodni a bezárt ajtók mögött... Még az után is egy ideig, hogy ratifikálva lesz az a bizonyos egyezmény... Ha... egyszer, ebben az életben előkerül még a fiók mélyéről.. Mert a malmok lassan őrölnek. Nyekeregve őrölnek. És megint bezörget a kis mai magyar valóság: ha van rá törvény, nincs rá elég ember, aki betartassa. :(

...Mert van bennem egy kérdés: ki merné magára vállalni, hogy felfedi az apa kilétét a nyilvánosság előtt? Ja, persze, diplomata... De már milyen dolog az, hogy senki sem tudja, csak a rokonok és az ismerősök, hogy ki ez a személy? Ó, hát majdnem elfelejtettem! Őhatalmassága megtiltotta! - Szóval: ez a még mindig zárt rendszerben működő társadalmi modell, melynek az az alapja, hogy jobb, ha kussolsz... most komolyan: egy petíciótól várjuk, hogy a zárt rendszer majd magától felnyílik? Na ne! Van itt kit megszólítani egy petícióval? Kicsiben? És nagyban?

Ahhoz, hogy megfékezzük a családon belüli erőszakot, a fejünkben előbb sok mindennek meg kellene változnia. Kell egy társadalomnyi generáció,  azon belül egy kritikus tömeg+1 fő. aki legalább el tudja képzelni, hogy létezik család zsarnokoskodás, fenyítés, állandó feszkó nélkül is. Merthogy - ha hiszitek, ha nem - , majdnem kritikus a tömeg, akik elhiszik azt a mendemondát, hogy minden családban van balhé, zsarnokoskodás, elhanyagolás és érzelmi kizsákmányolás, mert egyébként ez az élet része, és mint ilyen, teljesen rendben van. 

Valakitől meg kellene tanulni nem csak nézni, hanem látni is; hinni a saját szemünknek, jobban és jobban szeretni magunkat, hogy ne legyünk kiszolgáltatva annyira az ellenkező nem szeretetének (vagy nem?) . Valamit kezdenünk kellene azzal, hogy a nők félnek anyává lenni, mert az egyenlő az anyagi és érzelmi kiszolgáltatottságuk fokozódásával. És a félelmeik nem alaptalanok! Ma hazánkban, ha egy nő anya lesz, a társadalmi megbecsülése nemhogy növekedne, hanem egyenesen csökken. A többi meg vastag hazugság!

Sem döntőbíró nem vagyok, sem ítélethirdető, igazságtevő akárki. De mindig azt látom, hogy a macerás családokban a tettes és az áldozat szerepét egymás között cserélgetik a házastársak. (Velünk is így volt, másoknál is ezt tapasztaltam. Csak a "Mások" nem szerették ezt tőlem hallani. Mindig azt mondták: ez má' sok. :) )


ui.: Már régen felvállaltam, hogy írásaimmal szemléletet formálok, de minden felelősség a kedves Olvasót terheli, hogy mit tesz ebből magáévá, vagy utasít el. Véleményét és érzéseit a gondolataimmal kapcsolatban bárki szabadon kifejezheti ezen az oldalon. A bántalmazó hangvételű hozzászólások mennek a levesbe. - Erre fenntartom a jogot. Köszönöm.