Mezei gondolatok

2019.05.02

Az én mezőm...szoktam mondani merengéseim legszentebb helyére. - A tiéd? Egy egész mező? - szokták kérdezni. - Majd ha bolond lennék a nevemre venni, hogy aztán minden szabállyal bajlódtassanak a sóhivatalból. Csak a hasznát húzom, és meg nem károsítom. Így enyémek a nyugati dombhátak, melyek mögé a Nap minden alkonyatkor csendesen visszavonul. A mező minden fűszála, a boszorkánykörben ilyenkor tavaszon pompázó zsálya és szamóca gyönyörűsége. És enyém a több ezer tücsök ciripelése. Ma három fácán és két izgatott vadkacsa is az enyém volt, amint áthúztak fejünk felett. Ők mind hozzám tartoznak, és persze a legkedvesebb rokonaim...

Nagy kutyába vágtam a fejszémet. Már, ami Mardelt illeti. Kölcsönösen kidöglesztettük egymást ma délután a mezőnkön. Néha úgy érzem, hogy az idegbaj határához közelítek, amikor éjszaka ledózerolja, feltúrja, kiássa, lepisili, amit azon a napon nagy üggyel-gonddal elkészítettem. De mikor kint vagyunk a mezőnkön - hiszen az övé is -, békésen ül mellettem a fűben, és együtt érzően hallgatja kántálásomat.

Ma fát is vágtunk. Hoztuk Szántóról, mert talán az idén is lesz nekünk tél. Egy pudvás rönkből valami bábszerű lény pottyant ki, és éppen születőben volt. Muszáj volt előkapnom a kamerát, és megörökíteni, ahogyan szép lassan levedli eddigi otthonát, egy darab bőrszerű tokot. Mardel persze ott ült mellettem, és ő is figyelte azt a furcsa izét, hogy izeg-mozog, tolakodik erre, arra... Nézzétek meg!


Milyen kiszolgáltatott is minden lény ezen a Földön! És nem is tudnak tenni ellene semmit! Mi tudunk tenni? Ó igen, némiképp kitoltuk a határainkat, de ezzel együtt távolabb is kerültünk létezésünk lényegétől. Állandóan a kiszámíthatóságra gyúrunk, és a kiszolgáltatottságot akarjuk elkerülni. És akkor ezzel el tud telni egy egész emberi élet. Ez a mókuskerék...

Nyekergése lassan elhalkul, amikor kint vagyok a mezőmön, és hallgatom a tücskök szerenádját, a kakukkot a távoli erdőben, a vadkacsák hápogását, és a fácánok krákogását a közeli bozótosból.

Mardel, én azt gondolom, hogy még egy évet valahogy át kell vészelnünk, és jövőre már jóval nyugodtabb kutya leszel! Te büdös szeretetgombóc! Ha kiásod a primuláimat, szétrúgom a segged! (Akkor úgy tűnik, hogy holnap kezdődik az a bizonyos második év, és holnaptól türelmesen várom, hogy egy évvel öregebb legyél.) J