Mindennapi kunyhónkat...

2019.06.03

Mindennapi kunyhónkat...

3 alapos ok, amiért a családi kunyhót választom a szauna helyett

  • Még nem gyógyult meg annak a fránya fogamnak minden zuga! - mondtam a gyerekeknek a családi kunyhózás utáni napon, amikor nem zörgött a mókuskerék, s a kora nyári napon egyik helyről a másikra ültünk, s úgy is jó volt minden.
  • Akkor menj szaunába anyu! - javasolta Tündi lányom. Egészen magától értetődően, hiszen a forró gőz a gyulladások gyógyítója.

Van néhány érvem, amiért nem leszek egyetlen szauna, közfürdő vendége sem az elkövetkezendő időmben. Szép nyugodtan össze is szedtem az indokaimat, leírom most nektek is.

Az 1. nyomós okom: a szaunában idegen emberek ücsörögnek, nem kapcsolódnak egymáshoz. A szaunában egyedül vagyok, de nagyon. Izzadnak, mint az igásló, a verejtékcseppekkel blokkok is távoznak, szennyeződés, mely láthatatlan, és senki sem beszél róluk, mert talán nem is tudatosak benne. Aztán, kimennek. Bejönnek mások. Ők is leülnek, izzadnak testi és lelki terheket. A test cseppjeit felszívja a törülköző, de a lélek könnyei ott maradnak - és továbbra is titokban maradnak. A titok, ami olykor szégyen, az élet megrontója. Az olyan érzékeny embereknek, mint magam is vagyok, érzékelhető ez a "maradék". Hatással van rám.

2. ok, amiért nem vágyom szaunába: egészen profán: nem bírom a hőséget. Beszélgetni nincs kedvem, nem is szokás, zavarna is; énekelni nem szoktak, dobolni sem. Ugyanakkor semmilyen szinten nem akarunk egymáshoz kapcsolódni, mert arra a 10 percre minek is? Meg egyébként is: egész nap locsogunk, ezzel telik az életünk. Nincs ok a kapcsolódásra. A szauna nem építi ebben a formában az emberi közösségnek azt a formáját, ahol értelme van a kapcsolódásnak, nincs ott a felismerés, hogy minden a rokonom - és nem építheti így a családot sem. A szaunában csak bent lenni lehet, semmi értelme az ajtón kívül ácsorogni. :) 

3. ok, amiért a családi kunyhó szerelmese vagyok: a kunyhózás után négykézláb mászhatok - ki a fűre, az erdei avarra, a puszta földre, érzem a természet illatát, és senki sem akar emiatt orvost hívni, megmenteni. Mert tudjuk, hogy az újra születés folyamatát ez súlyosan érintené. De mi is történne, ha a klórszagú, víz-zúgásos, járólapokon négykézláb távoznék a szaunából? Jobb esetben bolondnak néznének, rosszabb esetben meg akarnának menteni. Pedig az utazás utáni csend, diszkrét kísérés legalább annyira fontos, mint a kunyhóban való teli torokból való éneklés.

És még számos érvet hozhatnék fel, mint a személyes részvétel, a szertartás jelleg, meghittség. A közösség jelentősége az életünkben...

A gyerekeknek minden esetre nem kellett sokat magyarázni. Hamar megértették, mire gondolok. Jó érzés.

Miért vagyok elégedett, miért is vagyok boldog?

Miután átküzdöttem magam azokon a belső blokkjaimon, hogy nekem egyáltalán szabad elégedettnek és ez által boldognak lennem, tudok róla beszélni, hogy miért...

Itt élek a gyönyörű Pilisben. Van egy kis kertünk, amit még van erőnk viszonylag rendben tartani. Van munkahelyem. Elmehetek itthonról és hazatérhetek. Innen autóval 20 percre. 

Van házacskánk, ahol lakhatunk, és zene-műhely, ahol dolgozhatunk. A gyerekeink... szeretnek itt lenni, és a barátaink is. Nyugis hely. Van hűséges kutyánk és kevésbé hűséges macskánk is, madarak gyíkok, bogarak, Patak és erdők a közelben. Csak néhány száz méter, és máris kint vagyok a majdnem érintetlen természetben.

 És itt áll a kertben a kis kunyhónk is, a családi kunyhó, melyet szertartással öltöztetünk, megdolgozunk azért, hogy befűthessük, és benne, vagy körülötte ülve gyógyulhassunk.

Kunyhónk a család kunyhója. És időről időre meghívjuk barátainkat, ismerőseinket, hogy együtt legyünk, együtt tartsunk szert, és gyógyuljunk általa. Fokozatosan válik szentségessé ez a zsebkendőnyi terület, ahol jó bármikor elszundítani, és lehet gyönyörű színekkel álmodni.

A nyitott családmodellt igyekszünk élni, a "tanítások" spontánok, de szükséges a rend építése, mert a szertartás rendje nélkül a kunyhó nem tud más lenni, mint egy kerti szauna. Beülsz, izzadsz, kimászol, oszt annyi.

A nyitott családmodell azt jelenti, hogy vannak szabályok, melyek határokat vonnak körénk, és egyetemlegesen érvényesek mindenkire. De mindenkinek van lehetősége a szabályokon belül önmagát képviselni. A szabályok mindig általunk íródnak. Ez nagyon fontos, mert sokan azért maradnak távol a kunyhós szertartásoktól, mert abban csak a bezártságot, a forróságot, sötétséget, szenvedést látják meg. 

A családi kunyhó ( és minden kunyhó) az nem csak a kunyhó belvilágát jelenti, hanem az egész teret kívül is - nálunk a kerítésig tart ez a tér. Aki kívül marad a forróságból, az attól még a történésben benne van - ha úgy dönt. Azt a felemelő érzést, amikor kint és bent mindenki énekel, kint dobolnak, csörgőznek, kongatnak, nehezen tudom szavakba önteni. A kutya ül az egyik szegletben, és figyeli a történéseket. Jelen van, teljes lényével. Mindenkiért hullnak a verejték cseppek, aki itt van ebben a térben - aki jelen van. Ez utóbbi nagyon fontos! Mert nem mindenki van jelen, aki "itt van". Itt is érvényes, hogy az részesül a szertartás áldásaiból, aki elhatározza a jelenlétét. Aki elhatározza, hogy valóban képviselni akarja magát a történésben. Nem kötelező. Akkor számára az esemény akkor ennyi. És ennek is lesz valami hozadéka. Semmi sincs hiába!

Zúg a kis hangyaboly, mi, akik összejövünk a hét végén kunyhózni, gyógyulni. Közben jár a kezünk. Szép a kunyhó és gyönyörű a tűz. Megraktuk hittel, reménnyel, és tudással. Természetes létünk három alappillére, melyet én biztosan képviselni tudok a szertartások alatt: Hit, remény, és tudás. Na, hogy értsétek, mire gondolok... Megrakjuk a máglyát, de nem akar semmi áron lángra kapni. Közben hittel énekeljük a tüzes dalokat, amit a dalkörben gyakoroltunk. De csak nem akar lángot fogni! Akkor előveszem a legkisebb, legvékonyabb és főképp legszárazabb ágakat. Kicsi halmot rakok a még szunnyadó máglyánk tövébe. Közben reménnyel énekelem a tüzes dalokat. És aztán, egyenként kezdem táplálni a legkisebb venyigével... Egyre táplálom, nincs kétségem benne, hogy meg fogja gyújtani a nagyobbat is... Alszanak bennem az összes, tűzzel kapcsolatos kudarcélményeim. És akkor, egyszer csak lángra kap! És mindent átjár a hit és a remény lángja. A legkisebb, talán félre hajított darabok indítják meg a nagy tüzet! Ez már önmagában egy maradandó élmény, tanítás. Tovább viszem a hétköznapjaimba...

Mikor mindez történik, beülünk mindannyian a még fűtetlen kunyhócskába. Természetesen jön a kutya is. Mind ott ülünk, hogy megérkezzünk a szertartásra. Mert a kunyhó szertartás nélkül, olyan csak, mint egy szauna, ahová munka után berohan az ember, aztán gyorsan fürdik, átöltözik, és tovább rohan.

... S akkor ülünk másnap kint a kertben, ringatózva a hintaágyon. Azt mondja a Csabi: olyan szép volt, ahogy a kunyhó tetején időnként felszállt a gőz! - Ó igen! - mondtam - és vitte az imáinkat, fel, az Égbe...

Úgy érzem, azonos tudok lenni azzal az elképzeléssel, hogy a családi kertekben helye van egy kunyhónak, egy szertartás-térnek, a tűznek, a víznek, a földnek, és a levegőnek; Földanya és Égapa misztériumának, Jézusnak, Buddhának, minden entitásnak, akire fel tudunk nézni, akit követésre érdemesnek tartunk, tisztelünk, beléjük kapaszkodunk; a közös izzadásnak, és egyáltalán a családon belüli közösségi élet szertartás-szerű művelésének. Ezért arra buzdítalak benneteket, hogy legyen ebben hitetek, reményetek, és szerezzétek meg a tudást is ahhoz, hogy minél több családban megjelenhessen ez a szertartás!

Megőrizve eddigi hagyományainkat, bővíthetjük azt. A kunyhózás lényege nem a forróság, hanem a közös munka, a jelenlét, akár kint ülsz, akár bent ülsz. Benne vagy!

A családi szertartás része a közös étkezés - együtt készítettük, lőttük, vettük, együtt esszük meg...  És mi így is műveljük! Ahogyan én láttam, ahogyan én tanultam, úgy adom tovább. A családomnak, és mindenkinek, aki érdeklődik, akit hív. Csak valahogy úgy van itt az értékek rendjében, hogy a legnagyobb értékkel mégiscsak a jelenléted és részvételed bír.

Mi nem a nagyközönségnek... Mi csak keveseknek nyitjuk meg a Családi Műhely kapuját. Ezt tudjuk vállalni most. De azt nagyon! Szívvel-lélekkel! Ha velünk tartasz, tapasztalatot gyűjthetsz a nyílt család működéséről, a családi szertartás hogyanjáról, legyen az kézműves foglalkozás, dalkör, kirándulás, kunyhózás... Bármi, amit egy nagy család tehet az ő kisebb-nagyobb közösségének összekovácsolásáért, megtartásáért... Ne üljön le az ünnep! 

A fizetséged a jelenléted. Pénzre nem váltható. A Családi Műhely önköltséges, és közösségi alapon működik. "Ha hoztok, esztek".

Ha érdekel, hív téged ez a világ, kérj személyes meghívót programjainkra itt:  https://forms.gle/tJVZTEiVhpMW8Hqk7


Köszönöm, ha olvastatok, örülünk, ha jöttök! 

Fotó: Családi Műhely kertje (részlet) Csobánka Mardel kutyával, aki épp ellenőrzi, hogy ól csináltuk-e :)