Vers: Szelídítő Szeptember
Szeretett hónapom, Szeptember!
Hát újra itt vagy!
Nem is tudod, mennyire vártunk!
Mennyire vártalak!
A Tizenkettekből Te vagy a legszebb nékem,
mert benned öltöttem egykor nehéz testem
és ékem: háborgó, vándor lelkem új otthonát.
Enyhítő Szeptember!
Ma lágy szürkeséggel súgod füleinkbe
Hogy ím, útra kél a Nyár,
s feltarisznyálva forró szárazsággal,
szédüléssel, minden zsivajával,
egy házzal odébb áll!
Rend ez is, az is...
Szívesen ülök e szürkeségben,
s nézem hegyeimet fáradt-feketében...
Nézem, ahogy lábam mellé hever fekete kutyám,
kiles az ajtórésen szürke cirmos cicám .
Igen. Ma feketének tűnnek a hegyek,
szinte hallom: mélyen sóhajtanak.
Együtt zizegnek a széllel
Korán hulló levelek, s a gyönge bogarak.
És mégis: élet van, járás, haladás,
Haladunk, járunk, torpanunk, indulunk
mi is tovább. És én is...
Tovább keresve helyem ebben a
gyönyörű, néha fájón keserű
Világban...
Szelídítő Szeptember!
Napod lágyuló sugarai aranyport fújnak
majd a fákra.
Esőt hullajtasz a Nyár fojtó porára.
Földre koppantod a diót...
Elkészíted nekünk, s nekem, hogy
késő Őszön az avarban bokáig
felejtsem magam,
születéstől elmúlásig,
születéstől elmúlásig...
- Csobánka, 2019. szeptember 3.
