Vers: Szelídítő Szeptember

2019.09.03

Szeretett hónapom, Szeptember!

Hát újra itt vagy!

Nem is tudod, mennyire vártunk!

Mennyire vártalak!

A Tizenkettekből Te vagy a legszebb nékem,

mert benned öltöttem egykor nehéz testem

és ékem: háborgó, vándor lelkem új otthonát.

Enyhítő Szeptember!

Ma lágy szürkeséggel súgod füleinkbe

Hogy ím, útra kél a Nyár,

s feltarisznyálva forró szárazsággal,

szédüléssel, minden zsivajával,

egy házzal odébb áll!

Rend ez is, az is...

Szívesen ülök e szürkeségben,

s nézem hegyeimet fáradt-feketében...

Nézem, ahogy lábam mellé hever fekete kutyám,

kiles az ajtórésen szürke cirmos cicám .

Igen. Ma feketének tűnnek a hegyek,

szinte hallom: mélyen sóhajtanak.

Együtt zizegnek a széllel

Korán hulló levelek, s a gyönge bogarak.

És mégis: élet van, járás, haladás,

Haladunk, járunk, torpanunk, indulunk

mi is tovább. És én is...

Tovább keresve helyem ebben a

gyönyörű, néha fájón keserű

Világban...

Szelídítő Szeptember!

Napod lágyuló sugarai aranyport fújnak

majd a fákra.

Esőt hullajtasz a Nyár fojtó porára.

Földre koppantod a diót...

Elkészíted nekünk, s nekem, hogy

késő Őszön az avarban bokáig

felejtsem magam,

születéstől elmúlásig,

születéstől elmúlásig...

  • Csobánka, 2019. szeptember 3.